Guest

A Cisco bemutatta a jövő hálózatát

LinkedInGoogle+
Megosztás:

A Cisco új intuitív hálózata folyamatosan tanul és fejlődik, valamint hatékony védelmet nyújt az egyre fejlettebb kiberfenyegetések ellen.

A Cisco bemutatta szándék alapú (intent-based) hálózati megoldásait, amelyek jelentős áttörést jelentenek a vállalati hálózatok területén. Az új hálózati megoldások olyan intuitív rendszert alkotnak, amely megállítja a biztonsági fenyegetéseket, valamint folyamatosan tanul és fejlődik. Az új hálózati infrastruktúra több éves kutatás és fejlesztés eredménye.

Ma a vállalatok hagyományos informatikai folyamatok révén kezelik hálózataikat, amelyek már nem fenntarthatók az IoT korában. A hálózati mérnökök és informatikusok már ma is naponta több száz hálózatra kapcsolódó eszközt menedzselnek, ez a szám 2020-ra eléri a milliós nagyságrendet.
„A hálózatok még sohasem voltak ennyire fontosak, ugyanakkor sosem voltak még ekkora terhelés alatt. Az intuitívabb hálózat megépítésével olyan intelligens és biztonságos platformot hozunk létre, amely képes kiszolgálni a digitális üzleti folyamatokat és modelleket” – mondta Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója.
A világ internetes forgalmának túlnyomó többsége a Cisco hálózatain fut, így a vállalat a rendelkezésre álló adatok kielemzésével észlelni képes a rendellenességeket, és valós időben jelzi a felmerülő problémákat anélkül, hogy veszélyeztetné a személyes adatokat. A hálózatok automatizációjával, valamint a gépi tanulás és elemzés képességének beépítésével a Cisco lehetővé teszi az informatikai osztályok számára, hogy a stratégiai üzleti igényekre összpontosíthassanak.

Összefüggéseken alapuló és szándékokra épülő hálózat

A Cisco új megközelítése alapjaiban változtatja meg a hálózattervezést. A hardverközpontú megoldásokról a szoftvervezérelt hálózatokra való váltás hatalmas ugrást jelent a felhasználók számára a rugalmasság, a hatékonyság és a teljesítmény terén. Az intuitív hálózat egy intelligens és biztonságos platform, amely szándék alapú és az összefüggésekre épül:

Szándék: A szándék alapú hálózat révén az informatikai osztályok a hagyományos, manuális folyamatok helyett automatizálhatják a hálózati beállításokat, amely lehetővé teszi az eszközök millióinak kezelését percek alatt.

Összefüggés: Az adatok összefüggéseinek értelmezése révén új információk nyerhetők. Nem csak maguk az adatok számítanak, hanem az őket körülvevő összefüggések – ki, mit, mikor, hol és hogyan.

Intuíció: Az új hálózat képes a gépi tanulásra. A hálózatain áthaladó adatok felhasználásával és a beépített gépi tanulás révén a Cisco mélyebb betekintést nyújt a hálózatokba, így a felhasználók az így kapott információkat is felhasználhatják.

Az intuitív hálózatot támogató technológia

Az új hálózati megoldások a Cisco Digital Network Architecture (DNA) rendszerére épülnek. A most bejelentett innovatív hardverek és szoftverek új korszakot jelentenek a hálózatok területén. A most bemutatott Cisco DNA technológiák és szolgáltatások egyetlen rendszerként működve biztosítják a digitális megoldásokhoz szükséges sebességet:

  • DNA Center – Intuitív, központosított kezelőfelület, szándék alapú megközelítéssel, amely átláthatóságot biztosít a hálózat egészében, és lehetővé teszi az összes hálózati funkció központosított kezelését.
  • Szoftvervezérelt hozzáférés (Software-Defined Access - SD-Access) – Az SD-Access automatizált szabályvégrehajtást és hálózati szegmentációt alkalmaz, amely jelentősen egyszerűsíti a hálózati hozzáférést a felhasználók és az eszközök esetében. A napi feladatok (konfigurálás, hibaelhárítás) automatizálása révén, az SD-Access hónapokról órákra csökkenti a hálózat átalakításához és a felmerülő problémák megoldásához szükséges időt, valamint jelentősen csökkenti a biztonsági incidensek hatását. Az első tesztek szerint a hálózatok üzembe állítása ideje 67%-kal csökkent, a problémamegoldás 80%-kal javult. A biztonsági támadások hatása 48%-kal csökkent, míg a felhasználók 61%-os üzemeltetési kölstég megtakarításról is beszámoltak.
  • Network Data Platform and Assurance – A nagy teljesítményű elemzőplatform hatékonyan kategorizálja és veti össze a hálózatokon áthaladó adatokat, és a gépi tanulás révén előrejelző elemzéseket, értékes üzleti adatokat és betekintést nyújt a felhasználók számára.
  • Titkosított forgalomelemzés – Ma már a kibertámadások közel fele rejtve marad a titkosított forgalom használata miatt, és ez az arány folyamatosan növekszik. A Cisco Talos kiberbiztonsági intelligenciája, és a forgalmi minták gépi tanulás általi elemzése révén a hálózat azonosítani tudja az ismert fenyegetések nyomait, még akkor is, ha azok titkosítva vannak – a kódolás visszafejtése vagy az adatvédelembe való beavatkozás nélkül. A Cisco megoldásával a titkosított adatforgalomban megbújó fenyegetések 99%-os pontossággal azonosíthatók, a hamis pozitív jelzések mértéke pedig kevesebb, mint 0,01%.
  • Catalyst 9000 portfólió – A Cisco új kapcsolócsaládot mutatott be a digitális korszak igényeit (mobilitás, felhő, IoT és biztonság) szem előtt tartva. A Cisco Catalyst 9000 egyedülálló biztonságot, programozhatóságot és teljesítményt nyújt a hardver (ASIC) és a szoftver (IOS XE) rétegek innovációjával.
  • Szoftver előfizetés – A Cisco elérhetővé tette a szoftver előfizetést campus switching portfóliójához. A Catalyst 9000 kapcsolócsalád valamely tagjának megvásárlásakor a felhasználó előfizethet a DNA megoldás szoftverkapacitásaira, akár Cisco ONE szoftvercsomagon keresztül, vagy különálló komponensként.
  • DNA szolgáltatások – A Cisco új szolgáltatás-portfóliója a vállalat meglévő tapasztalatait, bevált gyakorlatait és innovatív eszközeit kihasználva gyors és megbízható intuitív hálózati szolgáltatásokat nyújt az ügyfelek számára, beleértve a tanácsadást, telepítést, optimalizációt és műszaki szolgáltatásokat.
  • Fejlesztői központ – A Cisco új DevNet DNA Developer Centert indít. Ez lehetővé teszi a fejlesztők és az informatikai szakemberek számára, hogy újhálózati alkalmazásokat hozzanak létre, és azokat integrálják saját rendszerükbe és munkafolyamataiba. Ez magában foglalja az alkalmazásprogramozási interfész (API) használatához és a készségek fejlesztéséhez szükséges sandboxokat, a tanulási folyamatokat, illetve a fejlesztőket támogató erőforrásokat.

További információ

A Cisco Systemsről

A Cisco (NASDAQ: CSCO) a világ egyik vezető technológiai vállalata, amely 1984 óta biztosítja az internet működését. A Ciscóval kapcsolatos hírek és információk a newsroom.cisco.com oldalon olvashatók, valamint @Cisco néven a Twitteren is megtalál minket.

További információ:

Sinkó Judit
Cisco Magyarország, PR manager
Twitter: @sinkoj
Tel.: 225 4650
Mobil: +3630/949 3405
VideoMeeting room
E-mail: jsinko@cisco.com

Kérdése van? Válaszolunk!