Sajtószoba

A Cisco és a 3TS kockázati tőke alapot indít Közép-Kelet Európában

A Cisco bejelentette, hogy elindította a közép-kelet-európai technológiai ágazatot megcélzó kockázatitőke-programját . A Cisco közvetlen, illetve a regionális kockázatitőke-alapon keresztül közvetett befektetési lehetőségeket keres a régióban újonnan induló technológiai vállalkozásokban.
A 3TS Capital Partners vállalattal együttműködésben létrehozott alap a „Technology in Central and Eastern Europe S.C.A. SICAR” (nem hivatalosan „3TS–Cisco Growth Fund III”) nevet viseli. Az alap első körben 30 millió eurós jegyzett tőkével indul, melyben a Cisco a meghatározó befektető. Az alap kezelését és a befektetési lehetőségek felkutatását a 3TS Capital Partners, a közép-kelet-európai régió egyik vezető kockázati- és magántőke befektető cége végzi. Az alap elsődlegesen a technológiai, média- és telekommunikációs szektorban működő, jelentős növekedési potenciállal rendelkező kis- és középvállalkozásokat kívánja támogatni.

„A Cisco számos kezdeményezéssel segíti a közép-kelet-európai vállalkozásokat, melyekre jelentős szerep hárul a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés előmozdításában. Ilyen például a Cisco Entrepreneur Institute (Cisco Vállalkozói Akadémia), továbbá a projektfinanszírozási és lízingprogramok, valamint a most bejelentett kockázatitőke-alap.” – nyilatkozta Kaan Terzioglu, a Cisco közép-kelet-európai alelnöke. „A régió országaiban számos technológiai területen folyik ígéretes innováció, így a szélessávú és vezeték nélküli internet, a biztonsági és a kommunikációs technológiák, a VoIP-alkalmazások, multimédiás, mobil- és szórakoztató alkalmazások terén is. Óriási lehetőségek rejlenek a régióban.”

A Cisco ezidáig több mint 2 milliárd USD összegben hajtott végre kockázatitőke-beruházásokat, és több jelentős piacon – így az Egyesült Államok mellett Kínában, Indiában, Izraelben és Európában – aktív részvénytőke-befektetőként van jelen. Közvetlen és közvetett befektetések révén a Cisco stratégiai és kockázatitőke-befektetőként is jelentős szerepet játszik a világ számos országában, ahol az innovatív technológiákat és üzleti modelleket alkalmazó cégeket igyekszik felkutatni és a tevékenységükbe invesztálni. A Cisco Yoav Sametet, az izraeli és a feltörekvő európai régió üzletfejlesztési részlegének vezetőjét bízta meg a most bejelentett befektetési program vezetésével.

„A földrajzilag behatárolt kockázatitőke-alapok, így a 3TS-Cisco Growth Fund is nemzetközi befektetési portfoliónk újabb stratégiai eleme. Az innovációs gazdaságban eszközölt befektetések reményeink szerint élénkítő erővel hatnak a térség infokommunikációs piacára” – nyilatkozta Hilton Romanski, a Cisco nemzetközi üzletfejlesztési részlegének vezérigazgatója, majd hozzátette: „E stratégiával újabb lökést kívánunk adni a közép-kelet-európai technológiai innovációnak, és magasabb szintre szeretnénk emelni a technológiai beruházásokat a régióban.”

A Cisco Vállalkozói Akadémiáról
A Cisco a Cisco Hálózati Akadémiával szerzett tízéves tapasztalatára építve hozta létre a Cisco Vállalkozói Akadémiát. A technológiai készségek elsajátítását célzó hálózati akadémiákkal szemben a Cisco Vállalkozói Akadémia elsősorban az üzleti ismeretekre összpontosít. Az intézet célja, hogy a helyi vállalkozókat felvértezze a kis- és középvállalatok (kkv-k) irányításához szükséges készségekkel. A tanterv, amely a Cisco iExecutive Education Programra (iExec) és az Egyesült Államokban kifejlesztett, a Világbank támogatását is élvező My Own Business oktatási programra épül, többek között a stratégiai és üzleti tervezés, a pénzügy, a kockázatitőke-kapcsolatok, valamint az infokommunikáció (ICT) területeit érinti a jobb üzleti eredmény elérését célozva. A Cisco Vállalkozói Akadémiákat Közép-Kelet Európában az adott országok vezető oktatási intézményeivel karöltve hozzák létre.

 

A Cisco Systemsről

A Cisco Systems, Inc.(NASDAQ: CSCO) az internetes hálózati piac vezetője. A Ciscóval kapcsolatos hírek és információ a Weben a http://www.cisco.com címen olvasható. Cisco-berendezéseket Európában a Cisco Systems International BV, a Cisco Systems, Inc, teljes tulajdonú leányvállalata szállít.

A 3TS Capital Partnersről
A 3TS Capital Partners (www.3tscapital.com) Közép-Kelet Európa egyik vezető kockázati- és magántőke befektető cége. Irodái Bécsben, Budapesten, Bukarestben, Prágában és Varsóban találhatóak. A 3TS több mint 200 millió euró összértékű alapokat kezel melyek a technológiai és telekommunikációs, média és marketing, szolgáltatási, környezetvédelmi és energiagazdálkodási szektorokban fektetnek be. Ezen alapok befektetői között többek között megtalálhatók a 3i, a Cisco, az EBRD, a KfW, valamint a Sitra.

További információ:
Sinkó Judit
Cisco közép-kelet európai PR menedzser
Telefon: (36) 1 225 4650
e-mail: jsinko@cisco.com

Kérdése van? Válaszolunk!