A Cisco Systems „A jövõ bankfiókja” elnevezésû koncepciójával a bankok csökkenthetik költségeiket, növelhetik a biztonságot, lerövidíthetik a várakozási idõt és elégedettebbé tehetik ügyfeleiket

A Datamonitor felmérése alapján az IP-hálózatok bankfiókokba történõ bevezetése a bankok számára jelentõs haszonnal járhat. A piacelemzõ cég szerint a várakozó ügyfelek részére plazmaképernyõkön megjelenített információ jelentheti az egyik területet, ahol a bankok – és ügyfeleik – profitálhatnak a fiókfelújítási programokból. A másik terület a fiókbiztonság, amely keretében a fiókok térfigyelõ kamerákat helyezhetnek el, eseményeket rögzíthetnek és továbbíthatnak, valamint az ott dolgozók és az ügyfelek védelmére szolgáló biztonsági rendszereket helyezhetnek üzembe egyazon IP hálózaton.

A Datamonitor tanulmánya szerint az ügyfelek kiszolgálásra várva átlagosan legalább három percet várakoznak a bankfiókban. A bankok 45%-a véli úgy, hogy fontos alkalmat szalaszt el, ha ezen idõ alatt nem igyekszik hatékonyan kommunikálni az ügyfelekkel. Jelenleg a bankok elegáns brosúrákkal igyekeznek felhívni ügyfeleik figyelmét szolgáltatásaikra és termékeikre, ami csak 2004-ben 1,67 milliárd eurójába került az európai bankszektornak. Ezen prospektusok a szakemberek szerint ugyanakkor alacsony hatásfokúak, mivel a megkérdezettek 50%-a véli úgy, hogy ezekbol a nyomtatott termékekbõl „hiányzik a frissesség”, és 38%-a gondolta azt, hogy a szóróanyagok a legtöbb ügyfél számára „nem relevánsak”. A megoldást a távoli helyszíneken történõ egyidejû lejátszást lehetõvé tevõ streaming technológia jelentheti, melynek segítségével az ügyfelek bankjuk legaktuálisabb ajánlataival ismerkedhetnek meg sorbanállás közben. A biztonságot illetõen a Datamonitor úgy véli, a különbözõ megfigyelõ, behatolásjelzõ és hozzáférés-szabályozó eszközök hálózati integrációja csökkenheti a hosszú távú karbantartási költségeket, lehetõvé teszi a központi ellenõrzést és hozzáférést, javítja a bankbiztonság különbözõ területein érvényes szabványok egységességét és a területek közötti funkcionális integrációt. Az új fejlesztések alapja a Cisco „A jövõ bankfiókja” elnevezésû keretrendszere, amely – pl. az IP alapú hangátvitel (VoIP) területén – már most is jelentõs elõnyöket nyújt a bankszektornak.

„A Datamonitor tanulmánya rávilágít, hogy már a bankfiókok kábelezése tekintetében is jelentõs megtakarítások érhetõk el, ha teljes mértékben kihasználják a konvergált – azaz a hang-, adat- és videoforgalmat egyaránt biztosító - hálózatokban rejlõ lehetõségeket.” – jegyezte meg Jordi Ferrer, a Cisco Systems üzletfejlesztési vezetõje, aki többek között az EMEA-régió pénzügyi szektorának nyújtott szolgáltatásokért felel. „A hálózatok révén a bankok alacsonyabb költséggel több szolgáltatást nyújthatnak. Az elõnyök maximális kihasználása érdekében érdemes egységes projektként kezelni a fiókfelújításokat..”

„Míg a legtöbb bank kiemelt fontosságúnak tartja fiókjainak rendszeres felújítását, a mûveletre még mindig az alacsony összehangoltság jellemzõ, és a különbözõ mûveletek egymástól független költségkeretek alapján valósulnak meg. A különbözõ fiókmûveletek közötti jobb együttmûködés elõsegítése az eddigieknél innovatívabb projektek megvalósítását is lehetõvé teszi, és elõsegíti a fiókfelújítások területén az erõforrások hatékonyabb közös kihasználását” – nyilatkozta Daniel Lessner, a Datamonitor pénzügyi szolgáltatások elemzésére szakosodott szakértõje.

A Cisco Systems által a Datamonitor piacelemzõ cégtõl megrendelt „Hálózati szinergiák a bankfiókok felújítása során” c. tanulmány példánya megrendelhetõ Alison Stokes munkatársunknál az astokes@cisco.com e-mail címen.

A Datamonitor rövid bemutatása

A Datamonitor plc (DTM.L) minõségi piaci elemzések készítésére és üzleti információk feldolgozására szakosodott vállalat. Az összetett stratégiai döntéseket megkönnyítõ szolgáltatásait a világ több mint 5000 vezetõ vállalata veszi igénybe. Alkalmazásspecifikus, egyedi felépítésû adatbázisainak és széleskörû szakértemének köszönhetõen a Datamonitor tényszerû, elfogulatlan jelentéseket és részletes elõrejelzéseket készít a következõ hat ágazat számára: gépjármûgyártás, fogyasztói piacok, energiaszektor, pénzügyi szolgáltatások, egészségügy és technológiai ipar. A londoni székhelyû Datamonitor regionális irodái megtalálhatók New York, San Francisco, Sydney, Frankfurt, Sanghaj és Hongkong városaiban.

A Cisco Systemsrõl

A Cisco Systems, Inc. (NASDAQ: CSCO) az internetes hálózati piac vezetõ vállalata. A céggel kapcsolatos hírek és információk a www.cisco.com címen találhatók meg.

# # #

A Cisco, a Cisco Systems és a Cisco Systems logo a Cisco Systems, Inc és/vagy leányvállalatainak védjegyei vagy bejegyzett védjegyei az Egyesült Államokban és más országokban. Minden egyéb védjegy a birtokos cég tulajdonát képezi.

További információ:
Sinkó Judit
Cisco Systems Magyarország, Marcom Manager
Telefon: (36) 1 225 4650
e-mail: jsinko@cisco.com